Mad Max paracord karkötő

A paracord karkötők nem csak ékszerként hordható divatcikkek, számos helyzetben hasznos társak is tudnak lenni. A parocord zsinór sokrétű felhasználása és túlélési helyzetekben mutatott hasznossága is szolgálhatott filmbéli szereplésének alapjául. Milyen más jelmez kiegészítő lenne helytállóbb a kietlen jövőben játszódó történetben, mint a túlélés szimbóluma, a paracord karkötő? Ebben az írásban talán az egyik legismertebb paracord karkötő stílust ismerheted meg: a Mad Max karkötőt.

Mi az a Mad Max karkötő?

Ez a paracord karkötő lényegében egy egyszerű kobra fonással készül karpánt. Nem tartozik hozzá sem csat sem más oldható elem, egy sima csomóval zárhatjuk le a végeit, így a tetszőleges mérete állítható. Több mint 4 méter paracord zsinórt vesz fel a fonás, így szükség esetén ennyi anyag áll majd rendelkezésünkre. A paracord felépítéséről korábban ITT írtunk.

A 2015-ös Mad Max: Harag útja című film után vált igazán népszerűvé ez a karkötő, ahol Tom Hardy karaktere, Mad Max viselte. Érdekesség, hogy a karkötővel nem csak a filmvásznon találkozhatunk, a színész egyébként is hordja, sőt még az IMDB oldalán is felfedezhetjük a ‘Mad Max paracord karkötőt’. Ha úgy érzed, még nem állsz készen arra, hogy saját magad készítsd el, akkor hordásra készen is megvásárolhatod a terméket, de ugorhatsz is rögtön az alapanyagokhoz!

A Mad Max karkötő készítése

A felhasznált kobra fonás az egyik legegyszerűbb és legalapvetőbb csomózási technika, így kitűnő választás lehet kezdők számára is. A karkötő egyetlen paracord 550 zsinórból készül, a csuklód vastagságától függően 3-4 méterre lesz szükséged. Ezen kívül már csak egy ollóra, egy mérőszalagra és egy öngyújtóra lesz szükséged. Az összes fázist nyomonkövetheted a Weavers of Eternity videóján is, de most vágjunk is bele!

  1. Első lépésként hajtsd félbe a rendelkezésre álló paracord zsinórt, majd egy mérőszalag segítségével mérd meg a szükséges hosszúságot, ami a csuklód átmérője lesz. A félbehajtott zsinór végétől mérve erre a hosszúságra lesz szükséged. Innen kezdhetjük el visszafelé fonni a karkötőt a hurok irányába.
  2. A karkötő elkészítéséhez a már említett kobra fonást fogjuk használni. Ennek a pontos módját a videón láthatod 3:00-től.
  3. Arra figyelj oda, hogy a karkötő tetején található legelső csomó maradjon kicsit lazább, ne húzd meg teljesen, mert a végén még szükségünk lesz rá.
  4. A kobra fonás lépéseit követve egészen a hurok aljáig végezd a fonást, ahol az utolsó csomó után egy fél-egy centis hurok kell, hogy maradjon. Ezen fogod áthúzni mindkét szálat.
  5. Ezzel szinte kész is van a karkötőd, már csak le kell azt zárni. Ehhez hajtsd körbe a karkötőt és húzd át mindkét szálat a korábban lazán hagyott legelső csomókon. Ebben a segítségedre lehet egy paracord tű, vagy a videón látható hegyes fogó.
  6. A karkötő lezárásához szükséged lesz egy csomóra a két szál végén. Hogy milyen csomót használsz itt, az már csak rajtad és az egyéniségeden múlik. Akár valamilyen paracord dísszel vagy fém alkatrésszel is lezárhatod őket, a lényeg, hogy ne lehessen őket a csomón visszahúzni.
  7. Befejzésként vágd le a maradék paracord zsinórt és a végeket öngyújtóval égesd le, hogy ne foszoljanak szét. Gratulálok, elkészítetedd az első Mad Max paracord karkötődet!

 

Nemzeti paracord karkötő

A paracordból készült holmikhoz gyakran kapcsolódik egy mögöttes jelentéstartalom. Sokaknak a túlélést jelenti, megint mások a veteránokat támogatják velük. Olyan is előfordul, aki kedvenc videojátékának logójával ellátott paracord karkötőt visel.

Kiváló lehetőséget biztosítanak az egyéniségünk kifejezésére a különböző paracord zsinórok és a karkötőbe fonható kiegészítők is. A színekkel variálva nem csak kedvenc csapatod előtt tiszteleghetsz, de akár nemzetünk színeit is a csuklódon viselheted. Ebben a hónapban különösen aktuális ez, hiszen október 6-án az aradi vértanúkra, október 23-án pedig az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk. A következőkben mutatunk néhány paracord fonást, amikkel elkészítheted saját trikolor karkötődet.

Ha egyszerű megoldást keresel, akkor érdemes lehet bevásárolnod a már nemzeti színű paracord zsinórból. Ezzel a megszokott karkötők bármelyikét elkészítheted.

Ennél egy fokkal bonyolultabb megoldást jelent a facebook oldalunkon is bemutatott 3 színű kobra fonás. Ez egy igazán szép, rendezett fonatot eredményez, amiben jól kivehető módon jelenik meg a nemzeti szín.
Az paracord igazi mestereinek pedig a következő videón látható fonást javasolnám. Természetesen a felhasznált zsinórt cseréljük a nemzeti színekre. Ezzel a fonással egy robusztus, masszív karkötőt kaphatunk, ami a vastagabb csuklókon mutat majd igazán jól. Ehhez javasoljuk a 15mm-es vagy akár a 20mm-es csatok használatát! Tisztelet a hősöknek!

10 hétköznapi helyzet, amikor hasznos a paracord karkötő

10 hétköznapi helyzet,
amikor hasznos a paracord karkötő

Murphy törvényei az élet számos helyzetére igaznak bizonyultak, de vannak helyzetek, amiket könnyedén megoldhatunk, némi felkészültséggel! Pont egy karkötő segítene át azokon a hétköznapokon, amikor semmi nem akar összejönni? Igen, és elmondjuk hogyan!

Egy átlagos paracord karkötő 2-2,5m paracord zsinórt tartalmaz. Ez kényelmesen elfér a csuklónkon és divatos kiegészítője mindennapjainknak. De ne csak így tekintsünk rá, nézzünk 10 olyan helyzetet, amikor érdemes lehet akár feláldozni is karkötőnket és másnap újat készteni helyette:

10 dolog amire fel tudod használni a paracord karkötődet:

  1. Cipőfűző: Egy paracord karkötőben lévő zsinór hosszúsága kb. 250 cm. Ha cipőfűzőnk elszakad, könnyedén pótolhatjuk a nálunk lévő paracord zsinórral, hiszen egy félcipő cipőfűzője 70cm és egy bakancsba való cipőfűző is csak 120cm. Így könnyedén átfűzhetjük a pár mindkét cipőfűzőjét.
  2. Cipzárhúzó: Murphy szerint, ami elromolhat, az el is fog romlani, ráadásul a legrosszabbkor! Tehát a cipzárhúzó is bármikor elszakadhat, eltörhet. De, ez nem jelenthet problémát, ha egy kis darab paracord zsinórral helyettesítjük az alkatrészt! 10cm paracord, egy kis csomó, és máris találékonyan megoldottuk ezt a gondot is!
  3. Csat: Általában, ahova csatot varrtak, oda zsinórt is lehet befűzni. Eltört a táskánk csatja? 15cm paracord bármikor megoldja ideiglenesen a problémánkat!
  4. Kötözés: Éppen le kell kötöznünk valamit és se zsinór, se gumipók nincs nálunk? Egy paracord karkötő szétbontva ilyenkor jól jön!
  5. Öv: Lepattant nadrággomb, vagy öltözőben hagyott öv? Ne nevezzük be vele divatbemutatóra, de egy nagyobb égéstől gond nélkül megment a paracord zsinór!
  6. Fogóka: Sokat vásároltál? Vágja a szatyor a kezed? Ki sem kell bontanod a karkötődet, csak fűzd át a füleken és máris kényelmesebb, biztosabb fogásod van!
  7. Akasztó: Nincs fogas, csak egy rúd van a szekrényben, vagy egyetlen akasztó az összes ruhának? Semmi gond! Fűzd át a karkötődet a nadrágbújtatón, keresztbe rajta a pólót és készen is vagyunk! Máris nem kell a koszos szekrényaljra vagy a cipődre pakolni!
  8. Sörnyitó: Mindennel lehet sört nyitni, miért lenne ez kivétel? Probólkozz csak nyugodtan, de ha nem megy, egy következő cikkünkbe leírjuk miként kell!
  9. A nagyi befőttje: Legbelül tudod, hogy az étel akkor lenne a legtökéletesebb, ha ki tudnád nyitni azt a befőttet. Vizezd be kicsit a karkötőt és fogd a fedél köré, majd próbáld ismét nyitni! A fonat mindkét irányban jó tapadást fog biztosítani!
  10. Simán zsinór: Vannak dolgok amiket nem kell túlgodnolni! Zsinór kell és kész! Szétcsúszik a vasalódeszka? Vagy nem bírja a sok ruhát a szárító állvány? Pont eltört a bringalámpa rögzítője? Kötözd fel vagy össze, hiszen van nálad paracord!

Hasznos? Hasznos!

Ez 10 közönséges, hétköznapi példa volt arra, hogy milyen problémákkal szembesülhetünk nap mint nap. A túlélés nem csak azt jelenti amit Bear Grylls elénk tár, nem csak a természetben kerülhetünk ’túlélési’ helyzetbe. Minden nap szembesülünk olyan problémákkal, amit meg kell oldanunk, fel kell találnunk magunkat, mindezt úgy, hogy csak a környezetünkben lévő elemeket használhatjuk.

Egy csatornába esett kulcs kihalászása, egy beszorult bankkártya kipiszkálása a mindennapi túlélésünk részei. Adjunk eggyel több esélyt magunknak, legyen nálunk mindig paracord karkötő!

Paracord témáink

Tetszett a cikkünk? Oszd meg az ismerőseiddel!

Hogyan ismerd fel a hamis paracordot 5 lépésben?

Hogyan ismerd fel a hamis paracordot 5 lépésben?

A paracord termékeket is hamisítják, azaz ha szigorúan nézzük, nem is hamisítják, csak a végtermék nem érdemli meg a paracord elnevezést. Sajnos sokan visszaélnek a névvel és mindenféle madzagot árulnak paracord néven a nagyobb kereslet vagy a drágább eladási ár miatt. Hogy miért fontos ez? Legyünk tisztában azzal, hogy mit vásárolunk! Senki sem vesz meg jó szívvel ruhaszárító kötelet dupla áron, csak azért mert ráírják, hogy paracord! Ne hagyjuk magunkat becsapni és ne csak a termék ára legyen döntő szempont a vásárláskor! Figyeljünk  oda a részletekre is, így elkerülhetjük a buktatókat!

5 lépés a paracord eredetiségének ellenőrzéséhez:

  • Az olcsó zsinórok nem UV állóak, mivel olcsóbb alapanyagból készülnek, így rövid idő alatt kifakulnak és bolyhos lesz a felületük. Nézzük meg a zsinór színét, ha nem homogén akkor számoljunk ennek a lehetőségével! Sajnos ezt a legnehezebb megállapítani.
  • Az eredeti paracord 550 7-9 db egyforma bélszálat tartalmaz és egységesen kitölti a köpenyt. Ha túl laza a köpeny és lapos a zsinór akkor kételkedhetünk az eredetiségben. Ha a belső szálak különböző vastagságúak, vagy 7-nél kevesebb bélszál van benne, akkor biztos hogy nem nevezhető paracordnak a termék!
  • A #743 szabály: a bélszálak mindegyike 3 további elemi szálra bontható, csak ez biztosítja a szabvány szerinti szakítószilárdságot és átmérőt. Gyorsan ellenőrizhetjük: 7 azonos bélszál – 4mm átmérő – 3 fonal bélszálanként.
  • Az 550 paracord burkolata 32 fonalból áll, ettől lesz sima és szép a felszíne a zsinórnak, fonás közben nem látszik ki a belső mag. Ezt nem várhatjuk el olcsó társaitól. Kézhezvételkor ellenőrizzük a burkol minőségét!
  • Csak a szabvány szerint készült paracordok érik el a 250kg vagy e feletti szaktószilárdságot, a hamisítványok alig haladják meg a 100kg-ot. Ha biztosra akarunk menni, kérjük a kereskedőtől tanusítványt vagy minősítő dokumentumot.

Összegzés

Reméljük sikerült átfogó képet adni, hogy mit fontos megvizsgálni vásárlás során! Ez nem azt jelenti, hogy a többi zsinórból nem lehet alkotni, de az biztos, hogy minőségben és tartósságban nem várható el ugyan az mint egy minőségi paracord terméktől. Kiemelten fontos, hogy megvizsgáljuk a fenti kritériumokat, ha valós használatra vásárolunk paracordot! Túlélési szituációban az életünk is múlhat rajta! Ne feledjük, 4 szál minőségi paracord képes elvontatni egy kisebb autót, ugyan ez már a többi zsinórról nem mondható el!

Paracord témáink

Tetszett a cikkünk? Oszd meg az ismerőseiddel!